2011. augusztus 30., kedd

Molnár Péter

Éjjeli fohász
-részlet-

Ha értem is feláldoztad
egyszülött fiad,
ha engem is megváltott vérével,
hallgass meg most, Uram!

Az első napon hittem,
a másodikon adtam,
a harmadikon a gyűlölet vétkébe estem,
a negyediken lázadtam,
s az ötödiken tenni próbáltam,
félresöpörve utamból
a józan észt.

Nézz le rám!
Itt fekszem, átizzadt
lepelbe csavarodva,
álmatlanul, rettegve.
Tudom, a szabályt:
Takarítsd ki a te házadat,
menj legbelsőbb szobádba,
s magányodban imádkozz a te atyádhoz!
Az én házam rendetlen,
ruháim is szerteszét hevernek,
ahová ledobáltam mindet
a ráeszmélés önkívületében.
Nem takarítottam ki, sem házam,
sem lelkem.
Lelkem, az én legbelsőbb szobám.

Csak ebbe a szobába húzódhatok vissza!
Szennyes kacatok, titkolt vétkek,
boldogságszilánkok, élettöredékek,
kínok és örömök, rég feledett
emlékek porával belepve.
Mellettük szorítok magamnak szűk odút,
Közéjük térdepelek,
aztán rád emelem szemem,
kiszaggatva magamból a könyörgést:
...
A remény csalfa képeitől, ments meg engem, Uram!
...
Az éjszakák hidegétől, ments meg engem, Uram!
A magány szülte vágyakozást, tartsd távol tőlem, Uram!
A gondolatoktól, az érzékelés kínjaitól, ments meg engem, Uram!
A gondolkodást, a szavak formálásának adományát, vedd vissza tőlem, Uram!
...
A halálfélelemtől ments meg engem, Uram!
...
Add meg nekem a belenyugvás képességét.
Négy éjszaka után, ezen az ötödiken,
engedj végre elaludni, Uram.