2011. május 16., hétfő

Takács Gábor

Van úgy

Van, hogy már nem kell szólni,
Van, hogy elég csak ülni,
S így csendben, háttal
A kedvesnek dűlni.

Van, hogy a szél a nyelved,
Van, hogy a fény a hangod,
S ha hozzáérsz, kedvesed
Teste a lantod.

Van, hogy elég a csöndből,
Van, hogy elkezdesz futni,
S nem érdekel az sem, hogy
hova fogsz jutni.