Madár János

Lüktet az ég

Múlik a kő, a fa – – –
tavaszok csöndje a szívemen.
Kibomló ágakkal lüktet az ég,
a tűz és a szerelem.

Mert arcodhoz, lázas homlokodhoz
– mint a gyöngyhöz – gyöngéden érek.
Ujjaim szétszélednek boldogan,
átlátszó fényben élek.