2011. április 17., vasárnap

Kovács Anikó

Au lieu d' une photo (Arckép helyett)

Boldog, kiben a szelíd béke és
bölcs nyugalom testet ölt,
ki nem hátrál meg soha: sem más,
sem önmaga előtt,
és bár esze, szíve megtanulta
(mert így akarta...)
hogy a holnapban erő van és bizalom,
- elméjét is ehhez igazítja -,
fejét mégis mélyen lehajtja, - szótlanul,
és nem tud felelni:
hol van a jövő és milyen volt a múlt.
...lásd, én ilyen vagyok.

Ha kérdezed, nem tagadhatom, -
sokszor van komor éj bennem és
már alkonyatkor csillagok,
mégis, - mindig, mikor végül hazajöttem
gondoktól földre nyűgözötten, -
a derengő párafény világolt tovább,
és fölöttem a hegy már sejtette az
eljövendő esték bánatát...
...de amikor a mennybolton betört
az összes fényes ablak,
és sorban felvillantak a lobbanó tüzek:
ámulva néztem megtisztult szívvel
fenséges és imásan szép röptüket.

Éjjel csellók mélyzúgású hangja mellett és
hűvösen nyugtató lombok alatt alszom el:
jóízű napok hevernek lustán mellém bújva,
gondjaim láng-korbácsa ekkor megpihen;
mert vízre, kőbe, fára, földre,
mindenhová talpadnak nyomai merülnek, -
csodálod-e, mondd, ha Buda áttetsző,
hígan kék ege így ezerszer derültebb...?!
...hisz mindenhol ott vagy:
ahol a felkavart őszi lombot elnyeli
a földnek szakadéka;
ahol a gyöngyporzású kék tengerbe hull a
vén Nap fáradttá görbült jószándéka;
a város, ahová forró éjjeleken benéz a Hold
és hűsítő árnyként omlanak le a fellegek:
bármerre nézek, ott vagy, és téged
ver vissza minden ébredés és tett.

Szavaid naponta boldoggá ölelnek,
kína-kék bennünk az ékes remény, míg
mézpergető lassúsággal csordogál
Pasarét fölött ránk a sárga fény
- a Nap csókja tapad így ablaküvegre
májusi verőfény idején - ,
...és hiába, hogy néha magamra maradtam:
én úgy nem megyek el soha innen,
hogy lelkemben harag van.

Szeretném még sokáig hallani hangodat,
és annak mélységes, tiszta csöndjét, -
mielőtt egyszer s mindenkorra,
mindenkitől végleg elköszönnék...
Kapnom kell tőled a porszemnyi jelet:
hisz rajtunk kívül ezen a világon
senki sem fog majd arra emlékezni
hogy én valaha szerettelek, - és arra sem,
hogy te olyan voltál, mint egy vásott gyerek,
kinek fejében már régen megszületett a szó,
melytől megváltozott az életem és
minden, - addig megálmodott képzelet...
Látod...? Nekem ajándék és öröm a világ,
melyben az Isten finom ujjal és bölcs
mosollyal tolja előre az óra mutatóját.