2011. április 28., csütörtök

Jószay Magdolna

Akkor is

Mikor fénylő szemmel némán nézted arcom,
mikor alkalom volt, s elakadt a hangom,
mikor választ kívánt néhány félénk sorom,
mikor tébláboltam szürke állomáson -
vártam rád akkor is.

Mikor elhervad s emlék már a rózsa,
napfény nem, de eső hull arcomba,
ha gyűrűket fodroz lábamnál a tócsa,
a szél az úr, mely metsző és goromba -
várok rád akkor is.

Mikor a bánat tarisznyástul hozza
a gondot és könnyet, majd vállamra akasztja,
ha álmom lidércként lelkem sírját ássa,
vagy ha borzalomnak lennék gyáva foglya -
várnék rád akkor is.