2011. április 28., csütörtök

Báder Judit

Mint fák

Kezem sem fogtad soha,
mégis gyökeret eresztettél belém,
mint fák a földbe.
Ágaid közt fészketrakó történeteim
szárnyra keltek,
lassan, a szívedig.

Most merre?
Maradni köt a szükség,
ajándékot adni télire,
halálig nem feledhetőt.
Kérni cserébe lélekcserepet,
csodát, mi vagy,
csak épp nem hiszel,
karcolt tükörbe nézve.

Ha küldenél,
lopakodom a kert alatt.
Engednélek,
belőled minden itt marad.
Erős vagyok.
Csuklóroppanásig tartalak.
Tudom, ott leszel,
ha dőlnek rám falak.