2011. január 15., szombat

Csabai Andrea

senki se értse…

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ráhajol az ég a tó vizére,
fák bújnak össze messzi távol,
csended mindig hallat magáról.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ne legyen benned több világvége,
s mikor a szél újra földhöz ér,
virágát bontsa nyárban a tél.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
emlékezz, milyen az álmod kékje,
elég ha mi tudjuk: ez áldás,
azt akarom, mindent fényben láss.