2010. november 30., kedd

Tóth János

Cérnáját fűzi a remény

November jár a kopár fák alatt
erőtlen szél ejti le levél játékát,
s az egy pocsolya vizére tapadt
összetörve a ruhátlan tükörkép fát.

Alkony lép át a délután fölött,
fényeit zabolázva poroszkál a nap,
ég peremén felhőbe ütközött
s vérfénye festi a hófehér fodrokat.

Estbe fordul az idő, cérnáját
fűzi a remény s tépett vágyaim varrja,
talán ma lelkem szép álmokat lát,
az üresség elenged, s nem ölel karja.