2010. augusztus 23., hétfő

Császár Kata

Egyedül a kövekkel

Beszélgetnek habjai nagy folyónak velem,
Hív az út, a fénylő végtelenbe fut, egyre fut, tovajut.
Látom vízcseppkönnyeimben szeme, arca rezdülését,
Oly egynek tűnt velem, hallgat a sok kő szívemen, szívemen.
Vár az út, egyre csak int nekem, hunyt szemekkel hallgatom, nyugalom,
Hunyt szemekben bánatom nyugtatom.
Koppan kövekkel ezernyi gond vállamon,
futni reményig jaj nem tudok, tudhatom.
Hallgatom mély folyó halk lüktetését,
remélem elviszi szívem büntetését.
Reményem majd tengerbe fut.
Kövek között locska beszéd kanyarog,
Kimossa, mi értelem, szerelem,
Szava gördül: Türelem, türelem!