2010. június 19., szombat

Szeitz János

Elmúlás

Sem ember, sem ég
áldását nem adja rám.

Bűneimet magamnak kell
föloldani. Nem mérlegelek:
azt hiszem, ember vagyok,
amíg létemet tudom,
körülöttem a világ, nekem.
Amikor elmúlok, nekem múlik el
csak, és emlékem mellett
nem hajlik el a fény, hiszen
semmiség, amit benne meghagyok,
kósza lélek milliárdok között
egy, mint a többi Egy, különös
és hasonlatos; istenek serege
között, az örök tétlenségben.
Meddig és ki hoz majd
a síromra virágot.