2010. június 19., szombat

Gál Sándor

fázik az öregember

fázik az öregember
szemében könnyrügy fakad
s lecsordul a fekete ráncok közé
estéli idő viszi
öleli hollók csendje
búcsúzó ágak árnya
lépteiben az út emelkedése

fázik az öregember
vérköreiben jégvirágok nőnek
s jégkristályok a szívkamrák falán
a bordák boltívei alatt
lassú havazás támad
s egy könnyű fuvallat
kicsi hótorlaszokat emel

fázik az öregember
az éjszaka tükrében önmagát nézi
a sehovásevaló felesleget
már nem számlálja
a hallgatás köreit
s kezét sem emeli
a csillagok arca elé