2010. június 19., szombat

Sárhelyi Erika

Bölcselkedés az odaadásról

Milyen könnyelműn is dobálunk az égre
fellengzős, bátor és lángoló szavakat,
hogy mindenem tiéd és nálad a lakat,
és akkor se kell vissza, hogyha majd vége.

Pedig ismerd be, egészen sosem adod
magad. Csak azt, amit legkevésbé őrzöl.
Bőröd, tested verejtékét, ahogy gőzöl,
kezed melegét, ha odakint hó ragyog,

s odaadod szíved lázas szenvedélyét,
a mindenkor legnagyobbnak hitt szerelmet,
adod a vágyat, ami egymásba temet,
s a lelked, ami érte hullik szerteszét.

De te is úgy vigyázod néhány titkodat,
ahogy ő óvja azt, mi lénye lényege.
Hiszen igazán odaadó lehetsz-e,
hogyha nem szabad legalább a gondolat?