2010. június 23., szerda

Paul Claudel

A Szűz, aki meghallgat

Az én falumban, Brangues templom-kastélyában kicsiny kápolna áll:
öt óra tájt minden nap betérek ide, ha künn a forróság már rám talál.
Az ember nem kóborolhat mindig céltalan, inkább járul a Jó Isten elé,
ha utcákon, tereken perzsel a nap: „tűz van!” teli torokkal ezt üvöltené.
De bent a Szent Szűz áll előttem, csak reám vár, hűs és tiszta, mint a hó,
hosszú ruhája alól csak lába látszik, gyermeke ölében, s ringatja az altató.
Mária! Ismét eljöttem hozzád, vén szívem szorong és csupa aggodalom:
ó, jaj, talán sosem lesz elég időm elmondani azt, amit el kell mondanom!
De ő lesütött szemmel néz komolyan s gyengéden, rám, ki egy senki,
ám úgy lesi számról a szót, mint ki meghallgatva igyekszik engem érteni.

Kovács Anikó fordítása