2010. június 23., szerda

N. Horváth Péter

Ige, lent

Nagyon földközelről törtem az Ég felé,
s nem kaptam senkitől jó lelki létrát.
A Hívást éreztem, mint aki sejtené,
létezhet lépő, ki önmagán lép át.
Azóta nyúlok és növekszem fölfelé,
de lehet, mindössze árnyékom nő csak.
Hitem a szív hite, s elmém a kételyé;
minden perc maga a kettétörő nyak.
- Csupán a reccsenő roppanás hallható,
ahogyan szándék és tett kettészakad,
amitől magába zárkózott lesz a szó,
mert a vágy, és a cél másfelé szabad.
A "másik" valóban sohasem érthető,
egy sötét zugban a "mag" maga marad,
úgy is, ha mennybolt van a szobán, s nem tető;
tükörként bízhatod bárkire magad. -