2010. június 21., hétfő

Juhász Imre

Óda a fényhez

Az éjszakák darabokra tört
foszlányait elűzi a fény...
Szívünk zeg-zugos utcáiban
csak a fény az egyetlen remény.
Ha pusztába tévedt vándorként
az éj sötétje hullna ránk,
utat mutat s célhoz vezethet
egy pislogó, halvány gyertyaláng.

Az ember ki fény nélkül bolyong,
mindig úttalan utakon jár csak,
s élete olyan, mint a virágé,
melyet sötét szobába zártak.
Szállni szeretne vad szelekbe:
nem láthat fényt, de nő a vágya;
szeretne lenni maga a fény,
de önmagának is csak árnya.

Sötét tenger fénybójái közt
a hajós mindig biztos partot ér,
míg nélkülük sötét homályba
vész előtte minden földi tér.
Tévelyegve, botladozva jár az,
kinek útját nem jelzi a fény:
annak a ma tegnapot jelent csak,
és a holnap is csupáncsak remény.

Az embernek nem a gazdagság,
a fény jelenti az életet,
mely a gazdagnak is lehet átok,
és a koldusnak is szép lehet.
A sötétben minden, ami szép,
elveszti bűvös varázsát.
A legszebb gyémánt mennyit ér, ha
nem láthatjuk a csillogását?

Az, aki csak álmodik a fényről,
az az örök éjszakák rabja:
neki mindegy, nappal vagy éj van,
miért várna az virradatra?
Ki fényben jár, annak az est is
már egy homálybatűnt remény,
míg a sötétben tévelygőnek
elég lenne egy sugárnyi fény.

A fény az élet!... A fény éltet
egyformán embert és virágot;
azt is, akit elvakít a fény,
s azt is, aki fényt sohse látott.
A tavasznak el kell jönnie,
ha a rügyekre a fény rátapadt!...
A nappalt a fény teremti meg,
és a fény szüli az árnyakat.

Fénytől lesz a szivárvány színes.
A fák lombja fénytől üde-zöld...
A virág a fénytől illatos...
És a fénytől lesz termékeny a föld.
A fény olyan kincs, mely egymaga
túlnőhet minden földi vágyat...
Nekem olyan szent erő a fény,
mint hívőnek a bűnbocsánat.

A fény az úr a mindenségen
- a gazdagság csak hazug álom.
Nem cserélném el semmi kincsért:
a pénz helyett a fényt imádom.
Ha az éjre közeleg a hajnal,
úgy várom, mint egy hű szeretőt.
Hátat fordítok a sötétnek,
és letérdelek a fény előtt!