2010. április 6., kedd

Puskás György

Csodára várva

Míg az álmaim mindent roncsolva bennem éltek
Idegen tájakon és idegen házak között
Nem szállt magasra az ének
Pedig meséltem volna az idegenben
Hogy milyen volt, amikor ölelt a Maros
E vágyakkal teli halkan ringató folyó
Míg talpaim alá simult lustán a palló
Én meg egy gyönyörű halk csodára vártam
Miközben szavaim aggattam a marosparti fákra
Aztán madárszárnyakon a lila esti fényben
Messzire röpített a vágy ma is érzem
Érzem az idegen utak szürke fullasztó porát
Ott sem találtam meg a rég megálmodott csodát
S magamat űzve egyre messzibbre vágytam
Őszülő gondjaimmal idegen utak porában
De mégis mind messzibbre vágytam

S most itt vagyok a döbbent csendben
Fáradtan kissé de nagyra nyílt szemekkel
A pár megmaradt és oly sok mindent látott
Marosparti fánál, mert megígértem hogy visszatérek
Hogy visszatérek egy hűvös hajnalon, ha élek
Bennem régi képek barna magányával
Hát itt vagyok egymagam a marosparti fákkal
És nem szégyellem
Hogy könnyek futnak le az arcomon
Ezen a hajnalon

Állok és nézem magamat a csenden át
Egy gyereket látok, aki évekig egy
Gyönyörű halk csodára várt

Hová lett a palló hová lettek a fák
A rájuk aggatott titokzatos szavak
Hová lett mindaz, amit gyerekszívembe zártam
Mint egy szürke kagyló hová lett a palló
Hová lett mindaz, amit magammal cipeltem
Oly sok éven át azt, amit ma is magammal
Cipelek a tovább álmodott csodát

És nézem magamat a csenden át
És érzem hogy annyi év után
Kissé fáradtan talán
De megtaláltam azt a gyönyörű
A téli szélben is ölelő halk csodát