Míg az álmaim mindent roncsolva bennem éltek
Idegen tájakon és idegen házak között
Nem szállt magasra az ének
Pedig meséltem volna az idegenben
Hogy milyen volt, amikor ölelt a Maros
E vágyakkal teli halkan ringató folyó
Míg talpaim alá simult lustán a palló
Én meg egy gyönyörű halk csodára vártam
Miközben szavaim aggattam a marosparti fákra
Aztán madárszárnyakon a lila esti fényben
Messzire röpített a vágy ma is érzem
Érzem az idegen utak szürke fullasztó porát
Ott sem találtam meg a rég megálmodott csodát
S magamat űzve egyre messzibbre vágytam
Őszülő gondjaimmal idegen utak porában
De mégis mind messzibbre vágytam
S most itt vagyok a döbbent csendben
Fáradtan kissé de nagyra nyílt szemekkel
A pár megmaradt és oly sok mindent látott
Marosparti fánál, mert megígértem hogy visszatérek
Hogy visszatérek egy hűvös hajnalon, ha élek
Bennem régi képek barna magányával
Hát itt vagyok egymagam a marosparti fákkal
És nem szégyellem
Hogy könnyek futnak le az arcomon
Ezen a hajnalon
Állok és nézem magamat a csenden át
Egy gyereket látok, aki évekig egy
Gyönyörű halk csodára várt
Hová lett a palló hová lettek a fák
A rájuk aggatott titokzatos szavak
Hová lett mindaz, amit gyerekszívembe zártam
Mint egy szürke kagyló hová lett a palló
Hová lett mindaz, amit magammal cipeltem
Oly sok éven át azt, amit ma is magammal
Cipelek a tovább álmodott csodát
És nézem magamat a csenden át
És érzem hogy annyi év után
Kissé fáradtan talán
De megtaláltam azt a gyönyörű
A téli szélben is ölelő halk csodát
