2010. április 25., vasárnap

Lakatos István

Magányos szív

Vannak kemény, komor szivek. Ezeknek
nem könnyű a boldogság. Többnyire
társtalanok. Egyikük pár napig,
talán bírja tíz évig is a másik.
De aztán egyszercsak, hívekre vágyva,
kezdenek lassan megroppanni a
magány iszonyú talpai alatt;
s barátokat, ha nem, hát cimborákat
könyörögnek térdre esve a sorstól,
és irgalmat! Ki előbb, ki utóbb.
– Mit mondsz, te szív? Hogy te bírni fogod?
Igen? Hangosabban dobogj! Azt mondod,
tíz évig is? Rosszul hallom? Mit? Húszig?
Nem húszig? Egész a halálig? Óh…