2010. április 6., kedd

Kovács Anikó

Azért...
/részlet/

...mert minden, de minden érdekel,
mi veled a nap során megesik, a sok égi,
fényes jel feletted, s nekem tudnom kell:
életedben hogyan férek el,
s ami enyém: óvni - téged örökre megőrizni -,
mert így van elrendelve:
még a semmibe szürkült
reggeleket is – mindet -,
sokszor marasztalt színes emlékeket
és komoly-szép nevedet a novemberi,
maszatos égre írni fel.
Tudom, ezt így kell, így rendelte Isten,
kellett, hogy engem hozzád menekítsen,
hiába korhad a lélek, és dermed a szív talán,
de szent vágy suhan az idegek huzalán,
ha szemed sötétjétől
elakad hangom egy pillanatra,
s e romlott földindulásból kiszakadva
hiába üvölt köröttem az orkán,
veled már nem félek,
és talán így tovább szólhat bennem az ének
a világ rongyos, gyűrött porondján.

...te gyógyír vagy a lüktető sebekre –
...így élek mindennap,...lebegve.

...látod? belesimul a végtelen kitárt karjába
az elpergő időnek lassú, lomha áradása,
s én daccal állok középen: végre rád találva;
de mert mindketten tudjuk – tiltott e kincsem:
hát halkan súgom magamnak: dona nobis pacem...