2010. március 11., csütörtök

Szilágyi Domokos

Koratavasz

Vékonyka tavasz. Még diderget.
Fagyos ujjaim közt kipergett
telek - megannyi ocsú-évszak -
lábamnál hevernek. - Ki még csak
két tél közé tudja (hiszen
télen-túli képzeleten
át nem engedik a való
telek) -, ki még csak illanó
tavaszt-nyarat-őszt tud, havak
közé ékelteket, szabad
ideje mivel még kevés,
a fáradtsággal véges ész
bűneként (s mert nem pihenés
a halál sem, hisz ébredés
nem követi) - : fohászkodik,
maradandóbb tavaszokig
szava hogy jutna végre el;
viselhesse - viselni kell -
a rászabott bőr-, gond-, ideggúnyát;--
s hogy végre értse meg
aszú szavát jobbik felének
- az újulást, az örök érvet -
e meggyötört,
e Janus-arcú Föld.