2010. március 11., csütörtök

Petz György

Köszönet

Köszönet
Mert nem tudtad, ki vagyok,
akkor még én sem tudtam, ki vagyok,
de ahogy veled beszélgettem,
egyre határozottabb elképzelésem lett
arról – mivé is kéne lennem.
Te már azzal beszélgettél,
és nekem olyan jó volt
belehelyezkedni jövőmbe,
mint még soha.
Megköszönted, hogy beszélgettünk,
Nem is értettem, mit köszönsz;
de te azt mondtad,
megmutattalak olyannak,
amilyen lenni szeretnél.
Nevetséges, de egyikőnk sem nevetett,
bár könnyebben vettük a levegőt,
tüdőnkbe fért legalább száz év előre,
és minden ősünk.
Az élet alig több – gondoltuk -, mint
az eddigiek, csupán rálátásunk van,
ami a legkevésbé sem függ tőlünk.
Mindent köszönök neked.
Nem a csendben kell hinnem,
bár eddig azt tartottam tökéletes zenének,
meg ami közte van.