2010. március 14., vasárnap

P. Tóth Irén

Magány

Hallom az idő múlását -
mint sínen kattogó vonatot,
az álmok színe elsötétül...
meghalnak a gondolatok.

Láthatatlan könny szememben,
fájdalmas, reszkető árnyak,
sivárságom meg se rebben
a magányos éjszakában.

Várva várni, félve félni:
magányom - a pusztulásom;
ha a remény meghal bennem,
az lesz igazi halálom.