2010. március 15., hétfő

Bognár Barnabás

Földig érő bánatom

Magamra öltöm bánatom,
földig ér, mert fáj nagyon,
alja kúszik a földön lent,
nagyon bő, így körbeleng.

Akár egy téli nagykabát,
teljesen elhagyja magát,
csak tán engem sohasem,
még akkor sem, ha leveszem.

De kell, hogy magamra öltsem,
hogy semmiségeim kitöltsem:
meztelen halálra fagynék -
s így halálom életre fogy még.

S mért bánatot, s nem örömet,
mert kutyaként csak bánatom követ
s a boldogság csak néhanap,
mire felölteném, elszalad.