2010. január 12., kedd

Halász Ildikó

Költő

Mikor az éjnek furcsa hangjai vannak
Hallik egy haldokló hattyú ének
Dala csendnek, vágytalan sötétnek
Szavak, hangok, melyek semmibe zuhannak.

Ki egykor isten volt, most embernek megmaradt
Fönséges, fénylő szellem, de tüze kiégett
Nem tud több varázst már: a jót s szépet
Sorsa, mint az üveggolyó, mely meghasadt.

Mégis, gyenge bár, de szállni képes, ha akarja
Hiába húzza a föld, hiába görcsös vágyak rabja
Szívén titkos bűvölet terem

és Ő érzi, tudja, látja:
hogy egyszerre gyönyör s gyötrelem
míg a mindenséget egyetlen szóba zárja.