2009. december 27., vasárnap

Balla Zsuzsanna

Kerettől keretig

Emlékszel?
...amikor még nem ismertelek,
nem voltál, én sem voltam neked.
Köd körözött, ágkontúrok
sziluettjei magasodtak.
Lehet, hogy te rajzoltad,
s egy képben vagyunk.
Kerettől keretig tart a létünk,
ha lépünk, le nem zuhanunk.
Bokrok nevét kutattam,
azt képzeltem, ha tudom,
s mint varázsigét elmormolom,
minden valódi, s nem álmodom.
Száz alakban is bennem motoszkált
a kérdés, hová vezetsz.
Vagy én vezetlek?
Vagy csak hív hegy, hogy veled legyek?
Sárkánygerinc. Mutattad, ahol hegyháta
kikandikált a fűcsomók között.
Vállam válladhoz ütközött,
zuzmók aranymorzsáját tapodtuk,
s lágy moha nyelte el lépteink,
visszanéztem, de nem maradt nyomunk megint.
Mert hiába rezdült a levél, hiába
sóhajtott kócos hajamba a szél,
madár rikoltott, szürkén alkonyult,
a halványuló színek megindultak,
a vászon megfakult, nem volt hangunk,
lélegzetünk nem szívta be kíváncsi ajkunk,
csak a palettán ragyogtak fel a színek,
az utolsó ecsetvonással átkaroltad törzsemet.