Hosszan zuhogó, hideg záporok
vad szeszélye dúlja szét a szépet,
fákról, bokrokról nyűtt levél forog,
levetkezi a maradék éket.
Fekete varjakkal tele a rét,
viharos, zord szelek kiabálnak,
lejjebb szállt a szürkés fekete ég,
a falak némán, hidegen állnak.
Ködvárat épít a síri világ,
a lezörgött lomb ravatalára,
a síri kertben ősz végi virág
sírja bánatát az éjszakába.
A sáros kert, síró, zord fuvalma
növénylelkeket, szíveket szakít,
téli álomba ringatja halkan,
a halódó mező fűszálait.
Halkan feszül az elnémult határ
felette leszállt fellegraj remeg,
fehér csenden sikolt a hallgatás
melyen a kék idő lobogva remeg.
