2009. november 26., csütörtök

Hervay Gizella

Csillagaimtól szemedig

I

Csillagaimtól szemedig,
csillagaidtól szememig,
testem és tested között
fényhullámként terjed a vágy.

A tárgyak álmokká vágynak lenni,
a vágyak testté lenni vágynak.

A valóság az álmokon át
újjáteremti önmagát,
s új-magában valóság már a volt-álom is,
s e teljesebb világ újat álmodik.
Így válnak vérünkké, idegsejtünkké,
múltunkká, emlékeinkké az egykori vágyak,
így teremti jelenvalóvá álmainkat a jövő,
szemedben parányi, tűnődő anyaggá váltan
így üzen a tágasabb létnek
a szervetlen világ.

Fiam az ölemben ül.
Ha megfoghatná nagyanyám kezét,
nagyobb távolságot ívelne át,
mint a vágy
csillagainktól szemünkig,
szemünktől csillagainkig.

II

Apám szabadságról álmodott -
én úgy érzékelem a szabadságot,
mint a füveket, a fát;
fiam elvontnak fogja érezni ezt a s
tisztelettel olvassa majd a történei]
"felszabadulás".
Az ő lételeme valami más,
tágasabb öröm lesz.
Apám és fiam csillagsorsa közt
életem bolygóközi űrállomás.

Csillagaimtól szemedig,
csillagaidtól szememig.

Az álom is valóság -
ma dúdolva ezt magyarázom,
szemekkel néz szét,
kezekkel formál értelmem a világon;
kezet adok, és úgy nézek rád,
hogy álmaidat is látom.