2009. november 26., csütörtök

Hervay Gizella

Két vers

I

Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,

annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,

annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,

gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.

II

Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.