Monotonan esik az eső. Éjfél van.
Nem akarok még lefeküdni.
Álmodni akarok, ébren álmodni.
Ó, menj el, alvás!
Ne közeledj halálszárnyaiddal.
Nem akarok aludni.
Nem akarok csak lefeküdni
és már a holnapban lenni,
a közönséges nappalban felébredni.
Hova lennének akkor ez órák?
az éjszakának hátralévő sok órái?
a sötétség bársonyos lélek-simogatásai?
az ébredő hajnalnak drága kelepcéi?
a sok fény?
a töméntelen suttogás?
az eltikkadt madárdal?
...S szívem meggyötört, édes dobogása?
mellyel átölellek örökre – téged?...
