2009. október 18., vasárnap

Sulyok Vince

Ha eljöttél volna sétálni velem

Nem is lett volna szükséges, hogy szóljunk
egymáshoz. Elég lett volna mennünk
egymás mellett a kissé elvadult
és gondozatlan erdei ösvényen,
amint ezt gyakran tesszük máskor is.

Szavakat szólnunk nem is kellett volna,
csak követnünk a keményre taposott
utat a fenyves tisztásain át,
hol a megritkult ágak résein keresztül
nagy sávokban dőlt volna ránk a fény,
s az alkony aranyát
telt marokkal szórta volna lábaink elé
a késő délután.

Szavakat szólnunk nem is kellett volna,
csak követnünk az útkanyarjait,
s magunkba szívnunk bokrok, fák, virágok
keserű-édes, erős illatát
a nyárközép melegével köröttünk
a pár napig még tovább fecsegő
madarakkal a boldog alkonyatban.

De belső csendünket nem zavarta volna
se ez, se a lomb közt motozó
és kotorászó szellő.
Mentünk volna csak a zajt elnyelő mohában
magunk is tele csenddel, hallgatással,
békességével és szépségével
az erdős hegyi tájnak.