2009. október 6., kedd

Sándor Gyula

Őszi táj

Reszket a csend a nyújtózó ködök felett.

A sok megfáradt levél,
mint könnycsepp megremeg,
majd sápadtan lehull.
Távol az álmos alkonyat,
a didergő felhőkre simul,
s a fázós ágakat
lassan átfonja az ősz..
Dérszagú hajnalok ébrednek
a haldokló füveken.
S a távoli hegyeken,
darvak hangja integet.
Szárnyukba fogván a déli szelet,
a morajló tengerek
csábító zúgását keresik.
Csupán egy aprócska rigó matat,
a mezítelen, szégyenlős bokrok alatt,
hol akad még néhány falat,
a gőzölgő avaron.