2009. október 28., szerda

Kovács Anikó

Erőtlen, fáradt vers

Ma különösképp emésztő a félelem bennem,
érzem, elhallgatnak lelkemben végleg a dalok,
úgy lehet, tán pokolra kellene értük mennem,
de nincsen erő, - többé már nem harcolhatok.

Ma szépia-barna a gondolat már kora reggel,
fojt, veszejt, nem enged el a gonosz pillanat,
az aggodalom, mint tavaszi ár, úgy lepett el:
én tehetetlen fekszem mélyen alatta, hanyatt.

Ma csak fájón hallgatok a katatón csendben,
széttörött minden szó, nincsenek káprázatok,
magamnak csupán hamuszín árnyéka lettem,
s ha volt is dal, mind velem jön, ha meghalok.