Mikor megbántássá lett a szó,
úgy éreztem, meghalok.
Bánatommal vörösre festettem
az égbolt szélén toporgó napot.
Még egyszer visszanézett,
mosolyát elküldte nekem.
Hirtelen felhőbe burkolózott,
és fekete lett a végtelen.
Az ősz vigasztalni próbált,
egyre körülöttem lépkedett.
Rám nézett, megcsóválta fejét,
Csókjával törölte könnyemet.
