Most már mindenben csak te vagy;
a tárgyak egyre szebbek.
Kezemben a hideg vasak
is egyre melegebbek.
S hogy dong a nyár, mint vak darázs
elcsöppent őszi muston:
Veled telik meg a világ,
ez az óriás otthon.
Halántékommal hallgatom,
hogy lüktetsz a világgal.
Fejem szürkülő rossz malom:
telve van jó búzáddal...
Homályt kapkod a lomb a fán,
a levelek ketyegnek,
s borzong az őszi óceán. -
Ó, jaj szegény szívemnek!
