Ma reggel - ablakon áttörve -
szobámba zuhant a fény...
Úgy zúdult rám, mint az özönvíz -
s én fürödtem benne,
lubickoltam,
élveztem puha melegét.
Ki akartam inni minden cseppjét,
mint szomjúságtól gyötört,
haldokló madár,
ki csőrével elveszi azt, ami kell neki,
aztán újult erővel a magasba száll.
Vágytam arcomat fürdetni benne,
magamon érezni meleg aranyát,
mint fényre áhítozó,
összezárt szirom,
ki önfeledten a Napra bízza magát.
Magamba szívni - mint gyökér a földből
mélyen rejtőző, éltető erőt...
De egy szürke felhő óriássá nőtt,
s szobám sötét lett,
mint a temető.
