Szeretlek, ám tudnod kell, hogy nem izgat
egy csöppet sem, tudnod kell, hogy tűzbe tehetném
a szívem és nem égne el, mert sokat gondolok rád,
mert elözönlött téged az érzés termékeny parazsa,
mely lelkem mélyéig árad belőled.
Talán kissé illetlen, és abszurd nagyon,
őszinte versemmel elmondani,
de hús-vér ember vagyok, nem tudom
megidézni melled s nem éleszteni fel a szavakat
a tapintás ősi varázslatával,
a kezekével: izzó, izzadt szerető-kezekkel;
nem tudom már kimondani, hogy írd meg az igézetet,
fortélyos éji rituálét csinálni a szavakból,
s a hús vágyát elszabadítani.
Mert elmondani épp ebben a percben
szófecsérlés vagy alkalmatlan volt tán,
most, hogy ismerjük a démonokat, kik hajszolnak minket,
és tüzes testünk megnevezhetetlen illatát.
Mondom mégis, hogy levezessem azt a lázat,
amit megszállott szív gerjeszthet
teljes erővel, és az érzések jogát,
a bizonyos örömmel, hogy veled
élek mindig és mindörökre érted...
Jánosházi György fordítása
