Néha, legközepén az éjnek
a bútorok megreccsennek:
nekifeszülnek a csendnek
a fák azt sóhajtják, hogy élnek;
háncsuk-tépte és gyalukéssel
meggyötört, simára sebzett
testükből egy-egy lélegzet
tör fel, panaszos, halk nyögéssel.
Mikor kidőltem, vagy kivágnak,
bugyraiból az alvilágnak
ha olykor-olykor visszajárnék,
nem kísértet lennék, vagy árnyék,
csak egy sóhajtás, reccsenésnyi:
szeretnék élni, - veled élni.
