A hajnali nap első erőtlen sugarai,
Tavak, fák és nádasok gubbasztó madarai,
Lágyan megérintik a harmatos pókhálókat,
Próbálgatják éjjel gémberedett szárnyaikat.
Fák illata mézeskalácsként, emelkedve száll,
A dermedt éj elmúlt, a nappal lassan helyreáll,
Apró bogarak rajzanak, érdes levegőben,
Vadak jönnek inni a derengő napsütésben.
Reggel van, mindennapos, zajos erdei csoda,
Fehér tűzgolyóvá vált a Nap vörös korongja.
Minden állat árnyékban hűsöl, tikkasztó a dél,
Hulló leveleket lapozgat délutáni szél.
Később madarak és vadak újra inni mennek,
Bogarak a sziklák rejtekébe menekülnek.
Egyszer hűvösen megérkezik az alkonyi szél,
S lassan az erdei világ újra nyugovóra tér.
