Tóth Katalin

Pitypang

narancsszín lampion lóg az égről
fényfürdőt vesznek a fák
megenyhült a szigorú tél
belekékül még fagymosolyába szád




pár hónap és mivé lesz az ember
s a hátramaradók napok alatt
eldobhatatlan emlékek súlyát
cipelik mint zárka képét a rab

kifakult lampion lóg, lehull
lélekbe ivódik a terjeszkedő sötét
szélben szálló pitypangbolyhok
egy út csendben véget ért