"Kedvesem, ne öregedjen meg soha!
Az öregség bárgyú, ostoba...
A lábak remegve - ha bírják
szédelgő, fuldokló testemet,
s az agyam nagy feketelyukként
sírjába mindent eltemet.
Szívem is meg- megtorpan néha -
pimaszul marják rozsdaszemek,
pedig még szeretne huncutkodva
csodálni virágoskerteket.
Azért árulom el magának,
mert mindig oly kedves velem.
Tudja meg: megöregedni
a leggonoszabb győzelem!"
Ezeket mondta reszkető hangon
míg teherliften vittem fel,
s görbebotjára támaszkodva
puszit dobott távozáskor.
Sokáig kísértem szememmel.
