Szabolcsi Zsóka

Hajnalodó

Csontos ujjú ágak között
lebeg a tűnődő idő.
Tegnapok árnyékában kuporog
a szárnyaszegett lélek.
Álmok születnek, kapaszkodnak, halnak,
hullnak tejfehér semmibe.
Daltalan éjek nesze rebben,
holnapok csillámló szemcséi
harmatoznak dermedt bóbitákra,
s gyöngyhálót terít a szunnyadó rétre
a bizakodó hajnal.