beburkolózom a némaságba mint lepkebáb
míg halkan hintál tavaszra várva
csukott kagylóhéj morajló tengerben
gyöngykönnyét magába zárva
vén házban üres kandallómély
lobbanó lángot hiába vágyva
mint romos, telt, vén temető
hol az enyészet lábujjhegyen jár
hűvös, repedt márványszobor
míg alant őrzi ősi, dermedt titkát
mint életszikkasztott ősanya
hallván az oktondi gyermekzsivajt
hogy halkuljon el végre minden régi zaj
békés órára várva beburkolózom a némaságba
