köröttem bíztató táj
szelíd mosolyt fakasztó
az égen szárnyasoltár
alatta kis halastó
tudom hogy jó erô hajt
röpít megint utánad
akárha fontos tárgyat
feledtem volna nálad
egyetlen drága holmit
mi nélkülözhetetlen
az út kanyarnyit fordít
körűl a térmaketten
alant a keskeny sávban
derűs aránytalanság
égboltnyi árvaságban
kicsinyke lombtalan fák
sorjázó sánta törpék
torlódnak botladozva
a vágtázó tükörkép
tempónkat sokszorozza
