A szikla hallgatag volt,
és simára csiszolta az idő.
Egy fiatal, tapasztalatlan hullám
beleszeretett.
Gyere, játsszunk, érj utol! - mondta,
és incselkedve visszaszaladt a tengerbe.
A szikla szomorúan hallgatott.
Nem voltak lábai, hogy szaladjon,
nem voltak karjai, hogy öleljen,
és szája sem volt, hogy magyarázkodjon.
Ez sértette a hullám hiúságát.
Újra és újra nekicsapódott a sziklának,
egyre dühödtebben,
egész fiatal testével hozzádörgölődött.
De ettől a szikla csak még simább lett,
és még hallgatagabb.
