Mondd, miért a szív az, mely mindég szenved
Könny és bánat miért csak neki fáj
Ereibe árkot mért csak neki váj
A sors egyedül, ha gyűlöl, vagy szeret
Az arc rózsáit remény pírja festi
Csillagfényű könnyeket a szem fakaszt
Ölel a kar, ajkakat a száj keresi
Test hárfáin zsibongva gyúl a tavasz
Elalél az agy a vágy viharától
Csak a szív sír fel, s kérdi önmagától
Miért mindez a féktelen lángolás
Mely poklokra küld, vagy mennyekbe emel
Miért másoké e bódító varázs
Ha a sebeket csak én viselem el
