A lombok hullnak, hullnak, mintha túl
a messzi égi kertek hervadnának,
nemet mondón, lehullanak a mélybe.
És száll a súlyos földgolyó az éjbe:
a csillagok közül magányba hull.
Mindnyájan hullunk: nézd lehull kezem,
s a másoké is. Minden így van, meglásd.
De Egyvalaki van, ki mind e hullást
végtelen gyöngéd kézben tartja fenn.
