a szemedre gondoltam éppen
ahogy tenger önti el termeit
megmártózni súlytalan sötétben
mely önmagából semmit nem veszít
bezárulnak a szétfolyó ablakok
buborékként száz éber pupilla
ha rám nézel csak sodrásunk láthatod
miként szűkül egyetlen pillanatba
éjfél lesz és alkony végtelen
percek a felszíni csönd határán
elmerülve üvegszín vizében
naplementét holdakat találnál
a fénytörést ne hidd tükörnek
távol a kéktől szürke és sárga
szemedben elsüllyedt színek
homályos karcolt dioptriája
