Czine Mihály irodalomtörténész emlékére
A költőket nem hagyják el a verseik,
velük vonulnak tűzön-vízen át az
öröklétbe, ha az emlékeink szétesnek,
mibe kapaszkodjunk, miben higgyünk,
hol keressünk otthont, barátokat?
Kútjaink kiapadnak, könnyeink
elhullnak, tanítványaink elhagynak,
Istenünk is csak kívülről nézi sorvadásunk,
mint az albán menekültek táborát.
Én hiszek a versben, amely szikrát
áraszt, tüzet lobbant, elválasztja
az ördögtől az angyalt.
