Ki verset ír, ölhetne is akár,*
Ha megmártja, s beplántálja szavát
Mások agyába. Még ha gyáva is,
Félni lehet tőle, hiszen hamis
Akár a kép, amit papírra vet!
S te boldogan vetsz cigánykereket:
„De jó, hogy értem ezt a költeményt...
Így nem bódít el csalfa, vak remény!"
Ám akár-
ki verset ír, az áldhat is, ha már
Betűje ostya, s mindenik sorát,
Ha kell - ha nem -, kiosztja, és talán
Sebet is ejt, de nem máson: magán!
Ki verset ír, nem számolja soha,
Meddig várat a várva várt csoda,
S az IGAZSÁG vajon milyen közel:
Szótagolva - önmaga pusztul el.
* Jónás Tamás Hallgatás helyett c. versének egyik sora.
