Kavicsot adok neked. Hunyd be a szemed.
Érezheted rajta egy délibb nap hevét,
hallhatod a tenger finom, hosszúszőrű mormolását,
mely bundaként ölelte át,
láthatod, hogy felveszem, s nyitott tenyeremen pihen,
majd a mozdulatot is, ahogy szabadon engedem,
s végül a csobbanást, mely mint a kacagás, olyan.
Emlékezz erre mindig,
tiéd egy kavics Mirtiótiszánál a tengerben.
