A nap lassan búcsút int mára.
A büszke fákra furcsa fények ülnek,
A felhők a földhöz közel kerülnek.
Tompuló neszek közé érkezik
A bíborszínű alkony,
S mint homokban a lábnyom,
Tűnik az idővel nyomtalan.
Csendesül bennem is a zajgó lüktetés,
Az este úgy ér, mint bársonykezű,
Gyöngéd ölelés.
A kéklő álmok messze repítnek,
Utamon arcok, hangok kísérnek.
Nincs fájdalom és nincsenek könnyek -
Hunyt szemem mögött az emlékek
Csöndben széppé szelidülnek.
